Porkoláb Imre írása.Sajnos a szervezeti kultúraváltással kapcsolatban annyi egymással ellentétes információt kapunk, hogy mára a kifejezés majdnem annyira értelmét vesztette, mint a bűvös innováció. Ennek számos oka van, de leginkább arra vezethető vissza, hogy a rengeteg módszertan közepette elvész…
Porkoláb Imre írása. Az előző blogbejegyzésben arra hívtam fel a figyelmet, hogy a küldetés (vagyis a „Miért?”-et is tartalmazó nagy és komoly cél) és a mindennapi célkitűzések (a letisztázott és világosan megfogalmazott napi célok) között fontos, hogy egyensúlyt teretmsünk. Arra is utaltam, hogy a…
Beüt a káosz, és szerencsére sikerül a legjobb embereidet kiválogatni a cégnél, akik szorgos tűzoltókként rohannak és megmentik a helyzetet. Megint! Ez ugyanis már a sokadik káosz volt, és valahogy mindig ugyanazokra az emberekre támaszkodsz. Igyekeznek mosolyogni, amikor visszatérnek a „csatából”,…
Volt különleges műveleti parancsnok, szolgált Irakban, Afganisztánban, dolgozott NATO összekötőként a Pentagonban – és most októbertől az MCC Vezetőképző Akadémiáját vezeti. Dr. Porkoláb Imrével 21. századi vezetési kihívásokról, a hadviselésből nyerhető üzlet- és vezetőfejlesztési tapasztalatokról,…